Honeymoon in Red - Pipó várkastély

 

 

A Pipó várkastély tényleg VÁR volt az eddigi kastélyokhoz képest. :)
Úgy értem; keményebb, szögletesebb vonalak, vastagabb falak. Látványossága sokkal inkább a robosztusságából eredt, nem pedig a díszítésekből.
Mindezt a külsejéről írtam, mert amint beléptünk a várkapunk, egy nagyon különleges mediterrán hangulatú belső udvar fogadott, tele melegséggel, barátságossággal. :)

Mintha a zord külső csak szív melegségét oltalmazta volna.

pp01.JPG

 

Az az érzésem támadt, hogy aki tervezte, azt szerette volna kifejezni és talán a lakói is valami olyasmit érezhettek benne, hogy a sokszor ellenséges külvilág ellen keményen kell védekezni, de az otthon a nyugalom és békesség helyszíne kell, hogy legyen.

A külső park is szépen gondozott volt - tele rózsával, de rendezett eleganciája teljesen mást sugárzott, mint a belső barátságos harmónia.

pp02.JPG

 

A várkertben emelt ágyásokon gyógynövények, virágok, gyümölcsök is voltak, nagyon megtetszett, hogy nem kell hajolgatni egy kis kóstolgatáshoz! :)

pp03.JPG

 

A barátságosság ellenére volt bent is félelmetes hely, mert ugyebár, nem elég, ha kívülről megvédjük magunkat, bent is lehetnek szörnyek. :)
Ez itt a pince lejárata, ahol egy jegesmedvét is találtunk. :)
A jegesmedvéről a másik blogomban találsz képet. :)

pp04.JPG

 

A belső udvar tele volt oszlopokkal, növényekkel, szobrokkal - a vörös tégla melege pedig csak fokozta azt a hatást, hogy az embernek kedve támadt sok időt tölteni ezen az udvaron.

pp05.JPG

 


Ez a kapu azért ilyen sötét és erős, mert ezen túl már a veszedelmes KINT van - igazából egy terasz van itt lezárva, de azontúl már tényleg a külvilág. :)

pp06.JPG

 

Az előző kaputól fotózva viszont egészen más kép tárul elénk:
Ugye milyen hívogató ez a sok zöld? :)

pp07.JPG

 

Amikor végleg elfáradtam, baldachinos ágyban pihentem ki a fotózást.

pp08.JPG

 

A várról, mint szálláshelyről érdemes tudni, hogy a felszereltsége, hogy úgymondjam puritán. :)
Hűtő és teakonyha van, de egy másik emeleten, mint a szoba, enni csak a magunk által hozott ételt tudjuk, erről jó, ha tudunk.
Wellness nincs, a fürdőszobának örültünk, hogy van. :)

A tárlatvezetés kiváló volt, érdekes, informatív és látványos. :)

Ha valaki arra jár, mindenképpen érdemes benézni, a kiállítás és a belső udvar megér egy kis kerülőt is! :)
A szállásban az volt számomra a különleges, hogy itt is egyedül voltunk, mienk volt az egész vár - a nagy kapu kulcsával együtt. :)

További képeket és leírást a Boldogságnaptár oldalán találsz! :)