Honeymoon in Red - Batthyány Kastélyszálló

 

 

A piros ruha ismét útra kelt! :)

Miután a Kedvesemmel májusban összeházasodtunk, elindultunk nászútra.
Mindketten nagyon szeretjük a kastélyokat, várakat, így megegyeztünk, hogy bejárjuk Magyarországot, és két alatt minél több kastélyban szállunk meg. Egy kivételével mindenhol csak egy éjszakát töltöttünk - az az egy más szempontból is kivétel volt, mert nem kastélyszálló volt, de én kíváncsi voltam rá, így azt is beleillesztettük a körutunkba. :)

Az eddigi utazós poszttól eltérően egy kicsit írni fogok majd a szálláshelyekről is, hátha valaki kedvet kap valamelyik helyhez a képek alapján. Előre felkészítek mindenkit, hogy a saját meglátásaimat fogom leírni, és bár törekedni fogok az objektivitásra, én is emberből vagyok; érzésekkel, hangulatokkal, tehát lehetséges, hogy ezek által befolyásolva szereztem a tapasztalataimat. Ezért szubjektív véleményt osztok meg az Olvasókkal.

 

Elsőként a Zalacsányban lévő Battyhány Kastélyszállóba mentünk. 

npb1.JPG

 

Az összes szállásunkat egy lista alapján osztályoztam, hogy legyen valami, amiből ki tudok indulni, ezen a listán három dolog nem kapott maximális pontszámot. És ez talán a képekben, illetve a hiányukban is megjelenik. Mivel a háromból két dolog a kastély berendezésére vonatkozik. (Az egyik pont az egész kastélyra vonatkoztatva, a másik arra a szobára, ahol mi voltunk.) A harmadik dolog, amivel nem voltam maximálisan elégedett az a kastély környezetére vonatkozott, nekem kicsit túl zajos volt, de ez már tényleg az én kekeckedésem, mert én az extranyugis, mindentől elzárt helyeket szeretem. :)

A kastély bejárata előtt lévő térkő viszont teljesen lenyűgözött, és nagyon inspiráló volt, több fotót is készítettünk itt. :)

npb2.JPG

 

A második már egy kicsit kevésbé merev... :)
Szerencsére hétköznap lévén nem voltak sokan a vendégek, vagy éppen máshol voltak.

A kastélypark nagyon nagy és nagyon szép rendezett, a wellness része is nagyon hangulatos volt. Két helyen is lehetett fürdőzni, a kastélyban lévő melegvizes medencében sakk is volt, úgyhogy sakkoztunk is egyet. :)
A vacsoránál és a reggelinél a kiszolgálók nagyon udvariasak és kedvesek voltak, csak dicsérni tudom őket. :)

npb3.JPG

 

Összességében egy nagyon kellemes hely - a kinti medencét az idő rövidsége miatt csak egy rövid úszásra vettük igénybe, de el tudtam képzelni, hogy a partján békésen el lehet ücsörögni naphosszat. :)

További fotókat - nem Piros Ruhásakat, hanem az esküvői ruhámban fotózottakat az ITT találsz. :)